2023. november 9., csütörtök

Delhi. Nulladik nap. Érkezés

Indiában jártam, iskolát láttam, és még sok mindent
Nulladik nap
2018.01.21.
Budapest-Helsinki-DelhiHotel
AppleWoodHotel
Iskon Temple, tánc, vacsora
Neeru Mittal vacsora, családlátogatás

Összes fotó.
Érkezés
Nos, a kapcsolat régebben kezdődött. 9 éve skyon kapcsolatba lépünk más országok iskoláival. Célom ezekkel az órákkal,hogy a kezeim között felnövekvő ifjúság kilásson a világra, és úgy rendes motivációt kapva hasonló korosztálytól gyakorolhassa az angol nyelvet.
Megjegyzem összehasonlíthatatlanul nagyobb a motiváció, ha a gyerek a saját korosztályával néz szembe, és gyakorolhat. Főleg, ha az ellenkező nem is képviselve van szép számmal. Lássuk be, ezzel a motivációval én nem konkurálok.
Szóval , 9 éve...jó hosszú idő....kapcsolódunk Amerikától ...Auszráliáig...és közben barátságokat is kötünk, mi is, tanárok...és igen,lesznek tartós barátságok is...
Nagyon sok baráti kapcsolatom alakult ki indiai iskolákkal is. Más...Nagyon más kultúrák, életek…iskolák…gondolkodás módok.
Többször kaptam meghívást különböző iskolákba, de eddig hát...nemet mondtam. Épp ez most ez a meghívás eltalált egy űrt a életemben. Elég kapkodás volt, a döntés karácsonykor született meg, hogy igen, megnézem, mi van itt/ott. Kíváncsiság vezetett arra.
Meg egy kicsit düh és irigység . Sosem támogatnak, patronálják a munkám, not honoured, not selected…nos, akkor magad uram, ha más nincsen.
Karácsony,minden zárva. Hivatalok is.
Nos, így január első hetében irány: repüljegyet rendelni, szállást rendezni, vízumot megkérni...és még az orvos is.
Repülőjegyet Helszinki felé tudtam a legolcsóbban és leggyorsabbra venni. Két és fél óra az út oda, majd egy kis várakozás után 6,5 óra Delhi. ( visszafelé 8:-)))
A tanárcsere program lényege, hogy  a kollégák egymást szállásolják el. Szóval nekem elméletileg csak a repülőt kellett fizetnem.
Nem mertem, nem szerettem volna családhoz menni, így egy , az iskola közeli szállodába kértem szobát. Amikor ez megvolt,irány, e-vizum kérés. Ez meg is jött 3 nap alatt. Úgy izgultam, mert egy darab kinyomtatott papirkával indultam el, ugyan már, ez tényleg a vízum??? Szép lesz, ha ott derül ki, hogy nem is jó:-))) Jó volt.
Megkaptam a szükséges oltásokat, fél patikát felpakoltam, irány a papírbolt, ajándékokat venni. Próbáltam olyan eszközöket összeszedni, amiket itt az alsósok használnak órákon, talán itt nem ismerik. Néhány eszköznél bejött. Pl a logikai készletnél.
Nos, előkészületek után idulás...egyedül...Delhibe.
Az első út nyugodt volt. Előre kértem helyet,elkerülve  közös ülés esetleges gyönyörét.
Átszállás, majd egy éjszaka után érkezés Delhibe, az India Gandiról elnevezett reptérre.
Nos a repülőtér akkora, hogy rendes időbe telt mire beértem a központba. Illetve állam,tök izgi, egy kis mozgó járda viszi az ilyen ülésben megfáradt,  punnyadt utasokat, mint én.
Eljátszadoztam vele, és sűrűn bíztam abban, hogy jó csíkon álldogálok és a kijárat felé.
Próbáltam követni a e-viza kiírást, ( én, aki egy szoba konyhába eltévedek...hmm..) és nagysokára megtaláltam a soromat a millió kis pult között. Na, itt már ízelítőt kaptam a mentalitásból. Csak álltunk, és álltunk...a sor nem mozdult előre. Én mentem volna,mert tudtam, hogy az orosz kolléganő, Anna gépe hajnali négykor beért, s a nyomorul a sofőrrel kint várnak engem, és már tuti kopogósra fagytak. ( majdnem talált)  A sor nem haladt. Vagy legalább is nem egy kapkodó stíluban. Mikor végre odakerültem, kézlenyomat balról, jobb kézlenyomat jobbról, majd a kép alapján készítettem a két "thumb-"omat. Tetszett a kiírás, mert a két hüvelykujj helyett a két mutató ujjat kérte. Kibújt belőlem az angol tanár. Felmérve a kiszolgáltatott helyzetemet, mérlegelve Anna és  a sofőr fagyáspontját úgy döntöttem, hogy mégsem tartok előadást az ujjnevekről.
Végre kikeveredte, felnyaláboltam nyolctonnás kis bőröndkémet...és...a napok  óta tartó izgalom...kijönnek-e elém, És…Igen…WOW!!!  a kiscédula "Dondi" névvel ott lebegett egy emberke kezében. édes volt, volt , vagy 150 centis. ( idő során vezetői  képességei alapján két méteresre nőtt a szememben..úgy átnyomta az autót a Delhi belvárosában a forgalomba, …meg sem kottyant neki…én többszörösen kaptam agyvérzést)
Mellette állt Anna Oroszországból. Látvány szerinti megítélés alapján már elérték a fagyáspontot.
Nagyon szép is terepjáró szerű autója van a iskolának. No igen, idővel kiderül hogy ez a DAV iskola egy privát iskola, rendesen fizetős, és válogatott gyerekek járnak oda.
Szóval szép nagy autó, csüccs,  és irány.
Nekem mondták, hogy lélekben próbáltam felkészülni arra, ami az úton van. Utólag nyugodt lelkiismerettel írhatom le: nem sikerült. Autók mennek, a két három sávos úton öt hat nyolc sávnak használva, tulakodva, kürtölve, ahogy a víz áramlik. Repesztenek a tuk-tuk-ok is, közöttük  egy egy öngyilkos jelölt kerékpáros, jobb esetben a forgalom irányába, kellemetlenebb látvány viszont amikor szembe tűnnek fel…egyszer csak…ott vannak… majd az út szélén ember formájú gyalogosok nem csak gyalogolnak, hanem csak vannak, kevesebben, többen, állnak,fekszenek,..vannak...
Részemről egy métert nem tudnék haladni ebben a forgalomban. Ott állnék az út szélén…állnék…aztán Elpusztulnék, mumifikálódnék a következő 200 évre ott, ahonnét indultam. vagy öszzepaszíroznának előről, hátulról, körbe karikába. Duda nyom, hangzavar...fejetlenség...és tök nyugalom. Érthetetlen, de egy balesetet nem láttunk. vagy nagyon gyorsak: ( ezt kétlem)
Nos elindultunk a város felé. A semmi közepén megálltunk. Csak reméltem, hogy  nem akar megszabadulni tőlünk a sofőr. Szerencsére nem,csak pisilt. Ott , velünk,az út szélén. Nem mertem vagy vágytam hátra nézni. Aztán visszaült, és berobogtunk a városba. Kezet nem fogtunk a végén.
Orosz kolléganőmet kitettük az első napra hozzánk beosztott ottani tanárnőhöz. Nos, a lakásról: szerintem nálunk is egy pesti luxuslakás szintjén van. Három szoba, mind gyönyörű fürdőszobával, márványkővel kirakva. A tulaj kísért aznap minket a városba. Velünk tartott a lánya is,aki külföldi egyetemeket tanul gazdasági szakon.
Ezt a lakást úgy értük el, hogy egy lezárt utcán mentünk be, majd még egy lezárás, majd egy kapu. Kint brutál szegénység, bent magyar értékkel vagy 15-20 milkás autók álltak a ház alatt.Még a kérdéssel adós vagyok: mit dolgozik a férje?
Nulladik nap délután Viennette Gard -al töltöttük. Elvitt minket a Krisna ISKON Temple ( Krisna templomba) Gyönyörű volt, színes. Tömve emberekkel. Ha jó emlékszem, mi is beálltunk táncolni.
Ja a cipőket levettük, úgy mehettünk csak be. Csak reméltem, hogy semmilyen szuvenírt nem hozok haza a lábaimon.
Majd meghívott  minket egy nagyon előkelő étterembe. Mindent kipróbáltunk, gyakorlatilag sárkány módjára kigyulladt a szám, olyan csípős és spicy volt minden. Részemről próbáltam kerülni a sima vizet, inkább teát kértem, az legalább  forralva volt.
Étterem után ellátogattunk egy helyi textiles kis népi boltba. Kértünk, és próbáltunk volna. Aztán megint kértünk….nagyobbat…és még nagyobbat…aztán már ciki volt kérni, mert elfogyott a méret.
Megjegyzem a fotókon látszik, hogy én és  Anna toronyként magasodunk ki a keleti kolléganők mögött. Sokat nem takartak belőlünkJ
Nagyon nagyon kedves és aranyos emberekkel ismerkedtem meg. Csoda volt hallani, ahogy a fiatal egyetemista beszélt a családjáról. Igen, ő most máshol tanul, de vissza fog jönni. Itt a családja, ide tartozik. Nagyon szépek voltak.
A szállásra a sofőrünk visszavitt. Valószínű, hogy mondták neki, hogy vigyázzon ránk, Kicsit ciki volt, de jött velem a szobáig. Megvárta, míg bemegyek, Nos, ilyen gyorsan még nem jutottam be szobába.
Hálás vagyok neki ezért. Igen, nagyon hálás)))
Este még megismertük személyesen Neera-Mittat is. Engem ő hívott meg .
Meglátogattuk a lakásán. A sofőr megállt, kitett minket az autóból. Majd mi, nők, határozott lendülettel mentünk tovább gyalog. Kis utca, szűk utca minden kellékével. Én is határozott és céltudatos léptekkel ( mutatva) haladtam. Ilyen hálás még nem voltam egy nyíló ajtónak.
Nagyon nagy lakás volt, tágas nappalival. Itt várt minket az egyik lánya is. Kedvesen megmutatta a fotóját a testvéréről is, feleslegesen.( egypetéjű ikrek J))
Ő az a tanárnő, aki idén meghívást kapott a Microsoftos E2 találkozóra. Szívem mélyén irigyeltem. Mindenkit irigylek, akit támogatnak a munkájában, akit segítenek, patronálnak. Engem nem. Nos, a lakásba érve az ez irigységem elmúlt. Elszállt. Igen, Megérdemli. Ő az, aki nagyon megérdemli az utat.
Vacsora közben kiderült, hogy vegetáriánusok. Ez a tudat sok minden étkezésről olvasott hír után megnyugtató volt . Ennek az információnak a szerepe akkor lett igazán értékes, amikor vacsora közben elment a villany. Telefon fénye mellet vacsiztunk.
A gyönyörűen megterített asztalon rizs és mellé különféle szószok voltak. Nagyon finom volt minden, csak csípett rettenetesen.
Még meglátogattuk a másik lakásban élő családot. Nagyon megható, és szép volt látni, hogy az információ igaz: nagy család él együtt. Nagymama, nagypapa, szülők, testvérek, gyerekek. Egyben.
Végül rendesen elfáradva bezuttyantunk az iskola autójába. Sofőrkém ismét szobáig szállított. Itt , amíg én a kulccsal matattam, kezét összetéve hajlongott előttem. Na, ismét gyors kulcsrendezés, ugrás be a szobába…hajlongás…és beragadt a kulcs a zárba. Kívülről. Ciki helyzet volt. Megint az ajtó elé kerültem, hajlongás, majd a következő kép, hogy ketten szerencsétlenkedünk a zárral. Rettenetesen ciki helyzet volt.
A szálloda neve: Woodapple Residenci. Elhelyezkedését tekintve néhány száz lépés volt az iskolától. Nem vágytam gyalog megtenni a járdán az utat.
A szálloda nagyon rendezett és szép volt.
Bejutottam, vízforralás és egyebek..és zutty, be az ágyba.
Ja, a WC papír már csak egy fél tekercs volt. Nem használtam el a maradékot. Volt nálam 100-as papír zsebkendő, az 7 napra beosztva 12 db / nap. Na, így okés lesz.
Megjegyzem más helyeken már nem volt mint fintorognom. Egyszerűen nem fél tekercs, de semmi WC papírt nem találtam. Esetenként szappant. Használtat.

Kiütve, fáradtan...jött az első tervezett nap.


Indulás Budapestről.

Helsinki. 

Delhi. Annával.


Iskon Temple







2023. november 7., kedd

Delhi, első nap, alsó tagozat


Indiában jártam, első nap

Shaheed Rajpac DAV Public School
Általános Iskolai szint : angol óra, (prepozíciók) , közlekedés óra, víztísztásról könyezet óra, gyerekek beszámolója angolul,
Tanári találkozó, értékelések, ötletek, tanár és diák szerepének összehasonlítása,
Tavasz első napja. ünneplés, Táncok,
Sárga szín
Afternoon: Gukudwara Bangla Sahib Templom, kert
Agrakan KiBaoli víztartály
Összes kép


Az iskola, ami meghívott bennünket egy angol nyelven tanító magániskola volt. Igen, megkérdeztem, és 5000 rúpia, azaz kb 20 000 Ft-nak megfelelő összeg a havi díja. A tanárok fizetése havi 50 000 rúpia ( ebben az iskolában) és az kb 200 000 FT.
Szóval, megfizethető, elérhető. És igen, megkérdeztem, van kb 15 20 % nem fizetős gyerek, akik a tehetségük miatt járhatnak az iskolába.
Nos, az épületbe lépve nagyon nagyon nagy szeretettel vártak minket.
Megjegyzem, sok sok év után most éreztem először megbecsülve a munkámat. Kimondottan zavarban voltam a sok évi megalázás és földbetiprás után, hogy így is lehet emberfiatanárral bánni. Mert azért a munkánk  nemzetközi szinten áll, rendesen áll, még ha erről jobb nem tudni, nem tudomást venni.
Szóval, az iskola udvara a külső utcaképpel ellentétben nagyon szép, gyönyörű, virágos, pálmafás és rendezett.
Belépéskor nagyon kedvesen fogadtak minket. A sarokban készítettek sárga virágokból egy szép összeállítást. Középen a földgömbbel, körülötte gyerek alakok kivágva papírból.
Széles mosoly, virágszirmok a tálcán. Egyszóval gyönyörű fogadtatásban volt részünk. Kolléganők beinvitáltak az igazgató nő irodájába. Az iroda szép, tiszta, modern volt. Egyik sarokban az igazgató nő  széles , nagy asztala, rajta alig néhány aprósággal. Vele szemben hatalmas fotelek voltak. Az egyik sarokban pedig egy hatalmas TV kivetítő, amin folyamatosan peregtek a webkamerás képek amin az iskola egy-egy részlete volt látható.
Mi az igazgató nő asztala előtt ültünk le. Udvarias üdvözlés után átadtuk ajándékainkat.
No, és itt egy pillanatra megállok. Rettenetesen jóleső érzés leírni, hogy aki tudott, segített. Vittem rajzokat, a papírboltból kaptam és alig fizettem olyan eszközöket, amiket az oktatásban mi használunk, vittem a polgármester úrtól és az igazgatónktól egy Somogy megyéről szóló könyvet, szakácskönyveket…és sok sok mindent…amit kaptam.
A rajzokat egy mappába szépen elrendezve adtam át. Igazgató nő gyorsan kikapta a kezemből, majd  összehasonlítást fogunk rajtuk végezni jelszóval gyorsan elrakta. A többi ajándékot pedig kollégái asztalán véltem későbbiek során felfedezni. Szerintem jó helyre kerültek. Talán szegény elsős kottaíró-gyakorló 5 vonalas kis táblával nem igazán tudtak mit kezdeni.
No, és akkor végre…belefúrhatom magam egy iskolába…ami más Juhéééé.
Kaland elkezdődött.
Elsőnek gyerekektől kaptunk kis jelvényeket, amiket ránk ragasztottak. Nagyon udvarias gyerek voltak, feltűnően aranyosak, és udvariasak. Nem ehhez szoktamJ
Az iskola fala vastag volt, a folyosón rács, az ajtókon hatalmas rekesz zárak, az udvar betonos.
No, akkor itt egy válasz egy évek óta bennem lappangó kérdésre.
Amikor skypolunk indiai gyerekekkel, sokszor láttuk őket kabátban és kesztyűben!!! ülni. Jesszus, de hát ott meleg van?!?! Meleg ám, bizony, még télen is, kint a napon, 12:00 tól, 12:01 percig. Reggel rohadt hideg van, estére megint lehül. Mi is.Na, ehhez kell még számolni a vastag falakat. Aztán jöhet a kabát és a kesztyű. No, ezt nem láttuk mi még Annával az első napon. Úgy átfagytunk, hogy a nap végére már kopogtunk.
Másnap én is megtaláltam a kabátomat.
De az első napnak már annyi.
Elindultunk iskola nézőben. A falon látható volt, hogy készültek belőlünk. Mind a 4 vendéget, 2 bangladesi, egy orosz és egy magyar ( jómagam) plakáton üdvözöltek , majd másik helyen Magyarországról voltak tények a falon.
No, egyszer talán én is érek annyit, hogy képviseljem Magyarországot. ( azt az országot, ami 9 éve nem vesz  rólunk tudomást…pedig általunk ismerik sok sok helyen Boglárt és kis országunkat.) no, ez van. Nem kesergünk.
Csak rosszul esik látni.. hogy itthon mennyire nem a munka a fontos.

Az egész iskolába kb 5 000 gyerek jár. Van óvodai szakasz, általános iskolai és középiskolai.
Ezen a napon az általános alsó tagozatának megfelelő korosztályt látogattuk.
Belépve egy osztályteremben: kis padokban ültek, egy osztályban 45-47 gyerek. Vörös egyenruhában. Csendben, fegyelmezetten. Gyanúsan csendben és fegyelemben:-)))
Ha valaki jelentkezett, a mutatóujjával jelzett.
A tanteremben elől ( szerintem eddig minden teremben) egy inteaktív tábla volt. Oldalt egy kis polcocska, osztálykönyvtár néven futott. Ha valaki előbb végzett, az olvashatott külön.
A picike és nem annyira világos ablakok alatt kis kulacsok voltak.
Láttunk angol órát. No, itt rögtön egy megjegyzés. 6-7-8 évesen angolul beszélnek és írnak. Kommunikálnak. Valahogy azt vettem ki a tanárnő szavaiból, hogy elsőnek az értést rögzítik, majd később jön a produktív nyelvhasználat. Lehet,  sokat beszélnek hozzájuk angolul, sokat olvasnak angolul, a cél , hogy a kisemberek megértsék, amit mondanak. Aztán egy későbbi fokozatban jön be, hogy a gyerek produktív szinten használja  a nyelvet. Beszéljen, írjon. Érdekes megközelítés, náluk bejött.

A kisemberek nyakában kis tábla lóg. Rögtön le kellett fényképeznem. Rajta a tanuló neve, osztálya, apa és anya neve. Ha netán elkeveredne. Nem rossz ötlet. Mondjuk nálunk egy kisiskolában nem csak ismerjük név szerint a gyerekeket, hanem anyukát vagy apukát is már nagy eséllyel tanítottamJ))
De az ötlet pl, egy kirándulásra jól jöhet.

A hátsó fal tele dekorációval. Rengeteg rajz, színezés, projektmunka. Kicsit kopottan, de van.
Minden kisgyerek mellett ott van az iskola táska. És hátul a polcon is van táskájuk tanszerekkel.
De a padon ritkán láttunk tolltartót, füzetet, könyvet.
És hopp…kismeberek egyszer csak nem angol könyvet lapoztak, olvastak.
No akkor jött a  kérdés és a válasz. Igen, ők már ebben a korban két nyelven írnak és olvasnak. Jesszuskám. Ha nem látom, nem hiszem.
A tantermek és az udvar között kis folyosót szegélyezve vannak kis kertek. Nagyon szép és érdekes növényekkel. Meg homokozóval. A homokozó tárgyakon rajta az angol nevük. Mondjuk a homokozóban elfér vagy 2 gyerek, akkor a maradék 45 mit csinál addig?
De az ötlet jó.
Nos, haladtunk tovább. Láttunk közlekedési órát még, amiben a gyerekek eljátszottak egy egy szabályt. ( érdekes volt látni az előző napi tapasztalatok utánJ ) majd egy nagyon kreatív víztisztításról szóló órát is megnéztünk. Itt műanyag edényekben töltött természetes szűrő anyagokkal ( szövet, kő, homok) tanulták meg, hogy hogyan lehet tiszta vizet előállítani. Nem gondoltam kipróbálni. De állítólag jó és használható.
A gyerekek a magyarázatokat angol nyelven adták elő. Nem igazán sikerült kiszűrnöm, hogy mennyi volt a betanult szöveg és mennyi a spontán beszéd aránya, de akkor is beszéltek angolul. Jobban, mint az én gyerekeim. És ez fájtL
Belátogattunk egy matematika órára is. Itt a földön egy ugrálós játék segítségével tanulták a szorzótáblát. Az asztalnál ülők szögeket vágtak ki papírból, így készítették el a projektmunkájukat. Láttam még nagyon jó matematikai eszközöket, lefényképeztem, magyarázni viszont nem fogom…bizonyos okok miattJ)) Mindenki így jár jobban.
A kivetítős táblájukhoz nem laptopot kapcsoltak, hanem lehajtottak egy kis dobozt. Ebbe voltak  a tananyagok. Net nem volt az osztályokhoz. Csak kivetítő.

Órákról kiérve a folyosón apró kis emberkék vártak minket, előadást tartottak, majd táncoltak nekünk. Állítólag minden héten vagy hónapban más más osztály kapja ezt a  feladatot.
Eltelt a délelőtt,visszamentünk a tárgyalóterembe. Ez is modern és szép volt.  Itt közösen tízóraiztunk.
Szépen asztalhoz ültünk, kaptuk rizst meg hozzá apró tálakban szószokat. Aztán szerencsére kanalat is. A többi nap már villa is előkerült.
Nagyon kedvesen tálalták, mi nagyon kedvesen elfogyasztottuk a szószokat, amik állítólag különböző ízűek voltak. Biztosan, Én nem érzetem, Annyira csípett minden.
Nagyon érdekelt a rajz,a  technika. Ők mit és hogyan csinálnak? No,a  folyosón már várt 2 kolléganő. Kis kártyákat készítettünk, és színes virágmintákat nyomtattunk.
Még belátogatunk az egyik informatika terembe is. Itt körben ültek a gyerekek, s önállóan dolgoztak. Kicsit megint fájt a szívem, hiszen a projektmunkákhoz könnyedén írták az angol kísérőszövegeket.

Majd elérkezett a nagy ünneplés: a tavasz első napja. Mindenkinek sárga színt kellett viselnie a ruháján. Persze, hogy nekem nem volt. Szerencsére gondoltak ránk, és kaptunk egy gyönyörű , hosszú sárga sálat. Kiültettek bennnünket a színpad elé, majd köszöntöttek minket , a vendégeket. Soha életemben ilyen szépen és kedvesen nem beszéltek rólam. Nos, igen, Indiáig kellett utaznom, hogy halljam: Dondi, Magyarországról, aki 9 éve nemzetközi munkával próbálja a világ iskoláit és tanulóit összehozni.

Nos, és akkor elkezdődött az ünneplés. Táncok, gyönyörű táncok a színpadon, Gyönyörű gyerekek, kicsik és nagyok , népi ruhákban köszöntötték a tavaszt. Mindeni nagy odaadással táncolt, és adta elő, ami a feladata volt.
Az udvarra leterítettek szőnyegeket, és az iskola gyerekei szorosan egymás mellett ültek a szőnyegeken. Így legalább nem fáradtak el,  tudtak figyelni.
Nos, azért egy mondat. Feszesen, és nagyon figyelték az előadást. Nem volt beszélgetés, rendetlenkedés, másra figyelés. Erre többször rákérdeztem: hogyan érték ezt el. A  válasz az volt, hogy eleve a családból hozzák, ott is ezt tanulják. Na de ennyire???


Délben ismét szuper kis ebédre hívtak minket a modern tálalóba. Volt már villa is. Rizs, hozzá köretek. Úgy szép lassan felvilágosult, hogy ezeket az ételeket a kollégák készítették otthon, szívüket beleadva. Menü rizs volt, mellé különböző szószokkal. Csíptek, Rettenetesen csíptek.
Feltűnt még, hogy mennyi ember segíti az iskola működését. Találkoztunk tehát  az iskola autójával, sofőrrel, több segítő poroszkált , amikor nekünk tálaltak, és több emberkét láttunk még az udvaron ( szerintem nem pedagógusok voltak.
Nos, nagyon kedves és szívmelengető volt, ahogy minket kiszolgáltak, vendégül láttak.

Ebéd közben ismét felmerült, hogy meg szeretnénk nézni Taj Mahalt. ÓÓó, mondák, nagyon messze van. Nem baj, gondoltam, majd korábban felkelünk.Ott a péntek az erre van hagyva.
Oké, akkor másképp: nem fogunk leérni. No már miért nem? Mert annyi az erőszakos bűncselekmény, hogy nem jutunk le odáig. :-(
Pedig annyira, de annyira szerettem volna látni.
A két bangladesi tanárnők még futottak néhány kört, hogy ők úgy néznek mi, mint az indiai emberek, nekik nem lesz bajuk. Mit mondjak ( írjak) az adott nap reggelén ők sem mentek. Széles mosollyal az arcukon megjelentek a közös programra. Nem, veszélyes oda lemenni, mondták.
Na, ennyit Taj  Mahal-ról..
No, akkor ebéd után bepattantunk az iskola autójába mind a hatan. Robogtunk Agrakan KiBaoli víztartály felé. Gyönyörű, hatalmas építmény. No, itt láthattunk már turistákat is. Lementünk a millió lépcsőn, megnéztük a víztároló részt is.
Régi, hatalmas, más építmény, mint amilyenek nálunk láthatók.
Visszafelé villantottam egyet egy TukTuk mellett, mégis, hamár India. A tulaj rögtön pattant, de az ottani tanárnő őrző védő rendszerét mozgósítva közbelépett. Szerencsére.
Ezután ismét a fantasztikus közlekedést élvezhettük. Átrobogtunk egy gyönyörű , hatalmas templomhoz,
Útközben több strokon és agyvérzésen estem át. Próbáltam felfedezni az úton a sávokat. Szerintem három volt. De ki tudjaJ)) Mindenki ment , tepert, ahogy az ösztön hozta. Előre, jobbra, balra, duda ( de idegeskedés semmi). Mi kis sofőrként is barna kötött sálall betekert fejjel ült, dudált, nyomult, de semmi,d e semmi gond nem volt. Nem is értem. Én ott pusztultam volna el.
Az utcákról: emberek sokasága, szegénytől, a nagyon szegénytől kezdve, a még szegényebbig, akik az utcán alszanak, tolják a kis szekerüket, kerékpárjukat, minden volt. Ja, hogy forgalommal szemben is egyszer egyszer feltűnt egy kerékpáros, vagy bármilyen pici közlekedési eszköz, tulajdonképpen rajtam kívül senkit nem zavart.
Az utcákon állatok álltak ( tehenek, elég vékonykák,) lovak, meg rengeteg kóbor kutyus.
Mivel tök szuper sofőrkénk simán elvitt minket a következő templomhoz, lélekben összepuszilgattam a sálas fejét. Azért kicsit átgondoltam, nagyon mélyen belegondoltam, hogy a biztosításom mire is szólt pontosanJ)
No, akkor érkezés a  Gukudwara Bangla Sahib Templom-hoz.
Eszméletlenül nagy, és gyönyörű. Más, mint amiket eddig életemben láttam.
Cipő le, beadva egy gyűjtőbe. Vegyesen. Ismét a lábon haza vihető  emlékek jöttek be a képbe. ( szerintem így utólag megúsztamJ)) Szóval cipő le, és kendő fel a fejre. Szépen néztem ki a kis kerek arcocskámmal.
A templom belülről fantasztikus , gyönyörű és színes volt. Belemennék a részletezésébe, csak félek, hogy olvassák, és ha butaságot írok, az nagyon kellemetlen lenne. Szóval, maradjanak a fotók.
A templom udvarába egy hatalmas víz , ( négyszögletes mesterséges tó) Körbejártuk. Séta közben többen odajöttek hozzánk, hogy szeretnének velünk fotót készíteni.
Azért lássuk be, nem sok fehér arccal találkoztunk.
Nagyon szép a templom, hatalmas. Zene folyamatosan hangosan szólt.
Elmondhatatlanul más, érdekes érzés volt itt sétálni.
Itt éreztem, hogy a lelkemből, a szívemből egy nagy darab itt marad Indiában.
Estére azért nagyon elfáradtunk
Az iskola autóval mindenkit hazavitt, házhoz, engem szobához. A nagyobb útról lekanyarodva most is , mikor letettük a bangladesi és orosz kolléganőt, be kellett hajtani az autóval a mellékutcákba, amik le voltak zárva. Nagy kerítéssel. A kapu előtt emberkék őrizték az utcákat. Hú de megértettem már, hogy  miért.
Engem is haza  illetve hotelhez fuvaroztak. Szobáig kísért, retesz be, szék
a  kilincs alá, és KO:


Így fogadtak reggel

Polgármesterünk és igazgatónk ajándéka.


Igazgatói szoba: megbeszélés. Én mondom. Rendesen.

Gyönyörű virágszőnyeggel vártak.

Dondi from Hungary.






Kis egyenruhás fiatalemberkék ülnek, vagy 45-47-en egy tanteremben. Fegyelmezetten!!!


Kis kártya, névvel, anya és apa nevével.




Virágoskert a folyosón.

Osztálytermi könyvtárka. ( van nagy könyvtár is)



Homokozó.








Udvar.






Víztisztítás.

Projektmunkák.

Közös szorzók táblával.


Kis táncosok.










Képeslap készítése indiai motívumokkal.




Ez is az egyik könyvtár.






Magyarországról.




Közlekedési óra.







Udvaron hatalmas szőnyegeken ültek a gyerekek.



Tavasz ünnepe. Előadás.






Drága, drága...Neeru Mittal.


Városban robogtunk.