Indiában jártam,
iskolát láttam, és még sok mindent
Nulladik nap
Összes fotó.
2018.01.21.
Budapest-Helsinki-DelhiHotel
AppleWoodHotel
Iskon Temple, tánc, vacsora
Neeru Mittal vacsora, családlátogatás
Összes fotó.
Érkezés
Nos, a kapcsolat
régebben kezdődött. 9 éve skyon kapcsolatba lépünk más országok iskoláival. Célom
ezekkel az órákkal,hogy a kezeim között felnövekvő ifjúság kilásson a világra,
és úgy rendes motivációt kapva hasonló korosztálytól gyakorolhassa az angol nyelvet.
Megjegyzem
összehasonlíthatatlanul nagyobb a motiváció, ha a gyerek a saját korosztályával
néz szembe, és gyakorolhat. Főleg, ha az ellenkező nem is képviselve van szép számmal.
Lássuk be, ezzel a motivációval én nem konkurálok.
Szóval , 9
éve...jó hosszú idő....kapcsolódunk Amerikától ...Auszráliáig...és közben
barátságokat is kötünk, mi is, tanárok...és igen,lesznek tartós barátságok
is...
Nagyon sok baráti
kapcsolatom alakult ki indiai iskolákkal is. Más...Nagyon más kultúrák, életek…iskolák…gondolkodás
módok.
Többször kaptam
meghívást különböző iskolákba, de eddig hát...nemet mondtam. Épp ez most ez a
meghívás eltalált egy űrt a életemben. Elég kapkodás volt, a döntés
karácsonykor született meg, hogy igen, megnézem, mi van itt/ott. Kíváncsiság
vezetett arra.
Meg egy kicsit düh
és irigység . Sosem támogatnak, patronálják a munkám, not honoured, not
selected…nos, akkor magad uram, ha más nincsen.
Karácsony,minden
zárva. Hivatalok is.
Nos, így január
első hetében irány: repüljegyet rendelni, szállást rendezni, vízumot
megkérni...és még az orvos is.
Repülőjegyet
Helszinki felé tudtam a legolcsóbban és leggyorsabbra venni. Két és fél óra az
út oda, majd egy kis várakozás után 6,5 óra Delhi. ( visszafelé 8:-)))
A tanárcsere
program lényege, hogy a kollégák egymást
szállásolják el. Szóval nekem elméletileg csak a repülőt kellett fizetnem.
Nem mertem, nem szerettem
volna családhoz menni, így egy , az iskola közeli szállodába kértem szobát.
Amikor ez megvolt,irány, e-vizum kérés. Ez meg is jött 3 nap alatt. Úgy
izgultam, mert egy darab kinyomtatott papirkával indultam el, ugyan már, ez tényleg a vízum??? Szép lesz, ha ott derül ki, hogy nem is jó:-))) Jó volt.
Megkaptam a szükséges
oltásokat, fél patikát felpakoltam, irány a papírbolt, ajándékokat venni.
Próbáltam olyan eszközöket összeszedni, amiket itt az alsósok használnak órákon,
talán itt nem ismerik. Néhány eszköznél bejött. Pl a logikai készletnél.
Nos, előkészületek
után idulás...egyedül...Delhibe.
Az első út nyugodt
volt. Előre kértem helyet,elkerülve közös
ülés esetleges gyönyörét.
Átszállás, majd
egy éjszaka után érkezés Delhibe, az India Gandiról elnevezett reptérre.
Nos a repülőtér
akkora, hogy rendes időbe telt mire beértem a központba. Illetve állam,tök
izgi, egy kis mozgó járda viszi az ilyen ülésben megfáradt, punnyadt utasokat, mint én.
Eljátszadoztam
vele, és sűrűn bíztam abban, hogy jó csíkon álldogálok és a kijárat felé.
Próbáltam követni
a e-viza kiírást, ( én, aki egy szoba konyhába eltévedek...hmm..) és nagysokára
megtaláltam a soromat a millió kis pult között. Na, itt már ízelítőt kaptam a
mentalitásból. Csak álltunk, és álltunk...a sor nem mozdult előre. Én mentem
volna,mert tudtam, hogy az orosz kolléganő, Anna gépe hajnali négykor beért, s
a nyomorul a sofőrrel kint várnak engem, és már tuti kopogósra fagytak. (
majdnem talált) A sor nem haladt. Vagy
legalább is nem egy kapkodó stíluban. Mikor végre odakerültem, kézlenyomat balról,
jobb kézlenyomat jobbról, majd a kép alapján készítettem a két
"thumb-"omat. Tetszett a kiírás, mert a két hüvelykujj helyett a két
mutató ujjat kérte. Kibújt belőlem az angol tanár. Felmérve a kiszolgáltatott
helyzetemet, mérlegelve Anna és a sofőr
fagyáspontját úgy döntöttem, hogy mégsem tartok előadást az ujjnevekről.
Végre kikeveredte,
felnyaláboltam nyolctonnás kis bőröndkémet...és...a napok óta tartó izgalom...kijönnek-e elém, És…Igen…WOW!!!
a kiscédula "Dondi" névvel ott
lebegett egy emberke kezében. édes volt, volt , vagy 150 centis. ( idő során vezetői
képességei alapján két méteresre nőtt a
szememben..úgy átnyomta az autót a Delhi belvárosában a forgalomba, …meg sem
kottyant neki…én többszörösen kaptam agyvérzést)
Mellette állt
Anna Oroszországból. Látvány szerinti megítélés alapján már elérték a fagyáspontot.
Nagyon szép is
terepjáró szerű autója van a iskolának. No igen, idővel kiderül hogy ez a DAV
iskola egy privát iskola, rendesen fizetős, és válogatott gyerekek járnak oda.
Szóval szép nagy
autó, csüccs, és irány.
Nekem mondták,
hogy lélekben próbáltam felkészülni arra, ami az úton van. Utólag nyugodt
lelkiismerettel írhatom le: nem sikerült. Autók mennek, a két három sávos úton
öt hat nyolc sávnak használva, tulakodva, kürtölve, ahogy a víz áramlik.
Repesztenek a tuk-tuk-ok is, közöttük egy egy öngyilkos jelölt kerékpáros, jobb
esetben a forgalom irányába, kellemetlenebb látvány viszont amikor szembe tűnnek
fel…egyszer csak…ott vannak… majd az út szélén ember formájú gyalogosok nem csak
gyalogolnak, hanem csak vannak, kevesebben, többen, állnak,fekszenek,..vannak...
Részemről egy
métert nem tudnék haladni ebben a forgalomban. Ott állnék az út szélén…állnék…aztán
Elpusztulnék, mumifikálódnék a következő 200 évre ott, ahonnét indultam. vagy
öszzepaszíroznának előről, hátulról, körbe karikába. Duda nyom,
hangzavar...fejetlenség...és tök nyugalom. Érthetetlen, de egy balesetet nem
láttunk. vagy nagyon gyorsak: ( ezt kétlem)
Nos elindultunk a
város felé. A semmi közepén megálltunk. Csak reméltem, hogy nem akar megszabadulni tőlünk a sofőr.
Szerencsére nem,csak pisilt. Ott , velünk,az út szélén. Nem mertem vagy vágytam
hátra nézni. Aztán visszaült, és berobogtunk a városba. Kezet nem fogtunk a
végén.
Orosz kolléganőmet
kitettük az első napra hozzánk beosztott ottani tanárnőhöz. Nos, a lakásról:
szerintem nálunk is egy pesti luxuslakás szintjén van. Három szoba, mind
gyönyörű fürdőszobával, márványkővel kirakva. A tulaj kísért aznap minket a
városba. Velünk tartott a lánya is,aki külföldi egyetemeket tanul gazdasági
szakon.
Ezt a lakást úgy
értük el, hogy egy lezárt utcán mentünk be, majd még egy lezárás, majd egy
kapu. Kint brutál szegénység, bent magyar értékkel vagy 15-20 milkás autók álltak
a ház alatt.Még a kérdéssel adós vagyok: mit dolgozik a férje?
Nulladik nap délután
Viennette Gard -al töltöttük. Elvitt minket a Krisna ISKON Temple ( Krisna
templomba) Gyönyörű volt, színes. Tömve emberekkel. Ha jó emlékszem, mi is beálltunk
táncolni.
Ja a cipőket
levettük, úgy mehettünk csak be. Csak reméltem, hogy semmilyen szuvenírt
nem hozok haza a lábaimon.
Majd meghívott minket egy nagyon előkelő étterembe. Mindent
kipróbáltunk, gyakorlatilag sárkány módjára kigyulladt a szám, olyan csípős és spicy
volt minden. Részemről próbáltam kerülni a sima vizet, inkább teát kértem, az legalább forralva volt.
Étterem után
ellátogattunk egy helyi textiles kis népi boltba. Kértünk, és próbáltunk volna.
Aztán megint kértünk….nagyobbat…és még nagyobbat…aztán már ciki volt kérni,
mert elfogyott a méret.
Megjegyzem a
fotókon látszik, hogy én és Anna toronyként
magasodunk ki a keleti kolléganők mögött. Sokat nem takartak belőlünkJ
Nagyon nagyon
kedves és aranyos emberekkel ismerkedtem meg. Csoda volt hallani, ahogy a fiatal
egyetemista beszélt a családjáról. Igen, ő most máshol tanul, de vissza fog
jönni. Itt a családja, ide tartozik. Nagyon szépek voltak.
A szállásra a
sofőrünk visszavitt. Valószínű, hogy mondták neki, hogy vigyázzon ránk, Kicsit
ciki volt, de jött velem a szobáig. Megvárta, míg bemegyek, Nos, ilyen gyorsan
még nem jutottam be szobába.
Hálás vagyok neki
ezért. Igen, nagyon hálás)))
Este még megismertük
személyesen Neera-Mittat is. Engem ő hívott meg .
Meglátogattuk a
lakásán. A sofőr megállt, kitett minket az autóból. Majd mi, nők, határozott
lendülettel mentünk tovább gyalog. Kis utca, szűk utca minden kellékével. Én is
határozott és céltudatos léptekkel ( mutatva) haladtam. Ilyen hálás még nem
voltam egy nyíló ajtónak.
Nagyon nagy lakás
volt, tágas nappalival. Itt várt minket az egyik lánya is. Kedvesen megmutatta
a fotóját a testvéréről is, feleslegesen.( egypetéjű ikrek J))
Ő az a tanárnő,
aki idén meghívást kapott a Microsoftos E2 találkozóra. Szívem mélyén irigyeltem.
Mindenkit irigylek, akit támogatnak a munkájában, akit segítenek, patronálnak.
Engem nem. Nos, a lakásba érve az ez irigységem elmúlt. Elszállt. Igen,
Megérdemli. Ő az, aki nagyon megérdemli az utat.
Vacsora közben
kiderült, hogy vegetáriánusok. Ez a tudat sok minden étkezésről olvasott hír
után megnyugtató volt . Ennek az információnak a szerepe akkor lett igazán értékes,
amikor vacsora közben elment a villany. Telefon fénye mellet vacsiztunk.
A gyönyörűen
megterített asztalon rizs és mellé különféle szószok voltak. Nagyon finom volt
minden, csak csípett rettenetesen.
Még meglátogattuk
a másik lakásban élő családot. Nagyon megható, és szép volt látni, hogy az információ
igaz: nagy család él együtt. Nagymama, nagypapa, szülők, testvérek, gyerekek.
Egyben.
Végül rendesen
elfáradva bezuttyantunk az iskola autójába. Sofőrkém ismét szobáig szállított.
Itt , amíg én a kulccsal matattam, kezét összetéve hajlongott előttem. Na,
ismét gyors kulcsrendezés, ugrás be a szobába…hajlongás…és beragadt a kulcs a
zárba. Kívülről. Ciki helyzet volt. Megint az ajtó elé kerültem, hajlongás,
majd a következő kép, hogy ketten szerencsétlenkedünk a zárral. Rettenetesen
ciki helyzet volt.
A szálloda neve:
Woodapple Residenci. Elhelyezkedését tekintve néhány száz lépés volt az
iskolától. Nem vágytam gyalog megtenni a járdán az utat.
A szálloda nagyon
rendezett és szép volt.
Bejutottam,
vízforralás és egyebek..és zutty, be az ágyba.
Ja, a WC papír már
csak egy fél tekercs volt. Nem használtam el a maradékot. Volt nálam 100-as papír
zsebkendő, az 7 napra beosztva 12 db / nap. Na, így okés lesz.
Megjegyzem más
helyeken már nem volt mint fintorognom. Egyszerűen nem fél tekercs, de semmi WC papírt nem találtam. Esetenként szappant. Használtat.
Kiütve, fáradtan...jött az első tervezett nap.
Kiütve, fáradtan...jött az első tervezett nap.
Indulás Budapestről.
Helsinki.
Delhi. Annával.
Iskon Temple